Sziklakert, támfal

Sziklakert, támfal

Kialakítása nem tűnik elsőre bonyolult feladatnak, ám ha szeretnénk, hogy a természet egy kiragadott szeletének hasson és ne egy vaktában összehordott kavics kupacka legyen belőle, akkor nem árt néhány szakmai fogást alkalmazni.

 

A sziklakert - ha a megfelelő helyre, megfelelő anyagokból és megfelelő módon építik meg - az egyik leglátványosabb eleme a kerteknek. Különlegessége, hogy növények helyett a kő dominál benne. 

 

Sziklakert

Sziklakert

 

                     Helytelen                                Helyes

 

 

Néhány tipp a biztos sikerhez:

  • félig elrohadt faszegély nem fordul elő a természetben, így a sziklakert körül sem fog jól mutatni
  • a beton törmelék, törött tetőcserép és tégla darabok nem igazán hasonlítanak sziklákhoz
  • ha megvásárolunk egy örökzöld növényt, ami kicsi, nem feltétlenül jelenti azt, hogy 5 év múlva nem lesz 8 méter magas és ki sem látszik majd alóla aprócska sziklakertünk
  • ha a kertben nem indokolják, a terepadottságok egy sziklás rész kialakítását ne erőltessük azzal, hogy a sík terep közepére leborítunk egy talicska földet, majd körbepakoljuk kövekkel

Jól válasszuk meg a növényeket

 

Sziklakerti növények széles választéka áll rendelkezésünkre a megfelelő fajok, fajták kiválasztásához. A növények megválasztásával különböző tájakra jellemző hatásokat érhetünk el.

 

Ne keverjük a különböző, egymástól erősen különböző tájakra jellemző sziklakerti növényfajokat, mert ezeknek különböző igényeik lehetnek, és nem alkotnak majd egységet az elképzelésünkben.

 

A növények elültetésénél itt is vegyük figyelembe azt az egyszerű szabályt, hogy alacsonyabbak előre, magasabbak hátra.

 

A kövek kiválasztásánál mindig vegyük figyelembe az adott környék adottságait illetve hasonló színű köveket válasszunk ki, mint a kert többi épített eleme kapcsán, így egy egységet érhetünk a kertben harmóniát teremtve vele.

 

Támfalak esetében ugyanezek a szabályok érvényesek, azzal a különbséggel, hogy a terméskövek falat alkotnak, hogy megtámasszák a mögöttük lévő földtömeget.

 

A támfalak lehetnek szárazon rakottak, amikor a kövek közti réseket földdel töltjük ki és más kötőanyagot nem használunk. A másik típusú támfalak esetében kötőanyagot használunk, hogy nagyobb mennyiségű földet is képes legyen megtartani.

 

Az összképet javíthatjuk növények beültetésével a falréseibe, ezzel megtörve a fal egyöntetűségét.

 

Sziklakertek és támfalak esetében is igaz, hogy érdemes szakemberre bízni a feladatot, de ha magunk szeretnénk neki állni a feladatnak, akkor kérjük ki előtte szakemberek véleményét.

« Kertépítés

Elérhetőségek

Zöldbagoly

1153, Budapest
Bethlen Gábor utca

Kapcsolattartó: Nagy Bence

Mobil: 06/30-848-7637

E-mail: nagy.bencekertesz@gmail.com

Ez a weboldal az Ön kényelmes böngészésének érdekében cookie-kat használ. Elfogadom További információ